2010. május 27.

Kókuszgolyó

Készítettem már kókuszos keksztekercset, de kókuszgolyót még nem. A hétfői csodaszép pünkösdi napon, pedig még időm is volt bíbelődni ezzel a finomsággal. Én nem kimondottan kedvelem ezeket a kekszből készült édességeket, de így meggyel és krémmel töltve… hmmm… még nekem is ízlik:))



Hozzávalók:40 dkg darált keksz,15 dkg margarin vagy vaj,50 ml feketekávé,3 evk kakaópor, 1,5-2 dl rumos meggy lé (ez a rumaroma és a meggybefőtt levének a keveréke), porcukor, vaníliás cukor, rumaroma, meggy-ízlés szerint, valamint kókuszreszelék.

Krém:20dkg margarin vagy vaj,100gr kókuszreszelék, ízlés szerint porcukor.

A példám a keksztekercsem volt. A darált kekszet, a margarint, a kávét a rumos meggylét, a kakaóport összegyúrtam, a többi hozzávalót pedig ízlés szerint adtam hozzá, mindig csak annyi meggylét és rumaromát-amennyit felvett a keksz, majd jó alaposan összegyúrtam és állni hagytam, amíg a krémnek valókat összekevertem. Vettem 1szem meggyet, ezt bevontam a krémmel, majd ezt a krémet, bevontam a kekszes masszával, közepes golyókat gyurmáztam belőlük, és megforgattam a kókuszreszelékben. Egészen addig jártam így el, amíg elfogyott minden hozzávaló. Ebből a mennyiségből 50-55 golyócska kerekedett… Persze nem mindegyik volt meggyes… A meggy elfogyott így csak krém került a kekszbe, de elfogyott a krém is, így lekvárt tettem a közepébe…

10 megjegyzés:

Alexa írta...

....véééééééégem!!!!wááá, csak valahogy tudjam kiverni a fejemből.remélem mind elfogyott és nem tudsz erre küldeni, különben a diétám elbukott..:)))

Bianka írta...

Most elaléltam, főleg az utolsó kép láttán. Isteni :)

Ami írta...

Ez az uccsó kép...ahha, beleharapok mindjárt a monitorba ...
Nagyon guszta, muszáj lesz megcsinálnaom egyszer !:)

Niki írta...

Lányok:)
Nagyon-nagyon édesek vagytok:))))))

Apple:) Nem kell félned mind elfogyott...;oPPP

Bianka:)
Köszönöm:)))

Ami:)
Köszi:)))
Csak óvatosan...;oDDDD

egycsipet írta...

Igeeen, tricolor kókuszbogyó! Ez a krémes betét új nekem, irtóra feldobja! Akarooom! :)

pitypang írta...

Finom lehet:)
úgy vagyok vele,mint te,nem a kedvencem,de a lányom nagyon szereti,már ő készíti :)

családi tűzhely írta...

Teljesen ki vagyok éhezve valami édesre! Kérek szépen pár darabot:)

Niki írta...

Csipet:)
Köszönöm:)Azért találtam ki bele a tölteléket mert nem szeretem,és arra gondoltam hátha akkor nem lesz száraz...hát jól sikerült:))

andi:)
Köszi:) Olyan jó egy leányzó a családba...nekem fiaim vannak...hát nem úgy néznek ki mint ha érdekelé őket a főzés,sütés.)

Niki írta...

Családi Tűzhely:)
Ha már ki vagy éhezve az édességre,akkor nincs baj:)

Melinda írta...

Jaj! A nagy rohanásomban majdnem elkerülte a figyelemem ez a remek recepted, pedig kár lett volna! Fantasztikusan feldobhatja ez a krém, amit bele tettél, nagyon ügyes vagy!