2011. január 19.

Borsókrémleves

Ha borsóról van szó, akkor az maradjon is meg annak, hagyományos borsóleves, vagy éppen rizibizi formájában. Egészen máig így is volt. Nem mondom azt, hogy ez lesz ezek után a kedvencem, inkább maradok a hagyományos formánál…







Hozzávalók: 30 dkg zöldborsó – bolti, 1 fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 2 evk zsír, 2 dl tejszín, 1 evk liszt, őrölt bors, só, cukor – ízlés szerint.

A vöröshagymát összevágtam majd megpároltam a zsíron. Félidőnél hozzáadtam a fokhagymát, és együtt pirítottam őket. Mikor kezdett barnulni a hagyma, beleöntöttem a zöldborsót, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte, ízesítettem és puhára főztem. Majd elővettem a bot mixert, és úgy jártam el, mint a kukoricakrémlevesnél – összezúztam, majd leszűrtem… inkább passzírozás volt, mint szűrés. A sűrítményt pótoltam 2,5 dl vízzel, utána ízesítettem, és összeforraltam. A tejszínt simára kevertem a lisztel, majd behabartam vele a kész levest. Mellé bacönt pirítottam, és leves gyöngyöt tettem.


Nincsenek megjegyzések: