2010. február 11.

Próba kenyérke


Hol is kezdjem. Kaptam egy kenyérsütőt. Nem kell komolyra venni, csak kölcsönbe kaptam sógoromtól. Mivel Ő is próbálkozott vele és férfi létére azt mondta, hogy neki könnyebb, ha a boltban megveszi a kenyeret így kölcsönkértem tőle. Kezdeném azzal, hogy egy zacskóba belerakva minden nélkül kapta Ő is. Semmi használati utasítás, semmi mérőpohár, éppen hogy a lapátok benne voltak a dobban. Elárulom, hogy egy jó pár napja már itt van, de eddig csak nézegettem. Barátkoztam vele. Férjem és én a szoba kellős közepén körbeültük és azon tanakodtunk, hogy ez és ez a program mit takar magába. Még most is, mikor elhatároztam, hogy megint megpróbálkozok a kenyérsütéssel, akkor is úgy voltam, hogy inkább kézzel dagasztom be. Nem mertem nekilátni géppel, mert mi van akkor, ha a kukába végzi a tészta? Aztán egyetlen férj mondta, hogy szánjam rá azt a fél kiló lisztet, meg a többi hozzávalót. Ha nem sikerül, akkor nem sikerül. Az előző próbálkozásom az katasztrófa lett. A második az már egy fokkal jobb, végül ez sikerült a legjobban. Nem akartam megsütni, én csak dagasztani és keleszteni szerettem volna benne a tésztát, de valahogyan megsült… még most se tudom hogyan. Kerek 1óra és 58 perc alatt ezt a kenyeret kaptuk. Gabinak a receptjét használtam, annyi módosítással hogy olvasztott vaj híján étolajat tettem bele, és a 3dl víz helyett,2,5dl víz volt szükséges hozzá. Ott csücsültem a gép előtt és azt néztem, hogy keveri a gép a tésztát. Percenként nyitogattam a tetejét, végül már párocskám szólt, hogy hagyjam már békén azt a kenyeret nyugodtan sülni. Jól van, no, ez nekem olyan nagy siker élmény!!!!!Megjegyezném azt se tudtam mit kell előbb belerakni a gépbe. Valahol olvastam, hogy először a folyadékkal kell kezdeni és minnél szárazabb és töményebb az összetevő az kerül zárásként a tetejére.
45dkg finomliszt,
2,5dl langyos víz,
2dkg élesztő,
1tk só,
4 evk étolaj,
2kk méz,
A hozzávalókat beletettem az üstbe kezdtem a vízzel, az étolajjal, a mézzel, beleraktam a lisztet, a sót és az élesztőt belemorzsoltam. Lecsuktam a tetejét, és rábíztam a gépre. Ennyi volt az egész. Én úgy akartam csinálni, hogy megkelesztem, megformázom, megkenem tojással, és utána sütőben megsütöm. Tehát azt nem tudom melyik a dagasztó és kelesztő program?!

Nincsenek megjegyzések: