2010. február 6.

Húsos palacsinta


Hogy hortobágyi, azt nem tudom. De azt tudom, hogy nagy kedvencünk. Annyit tudok, hogy ezt maradék pörköltből, visszamaradt főtt húsból szokták csinálni. Kicsit bonyolult, de megéri vele bajlódni, mert nagyon finom, nagyon laktató és nagyon kiadós tud lenni. Anyósomtól tanultuk, és Apci specialitása. Csak Ő tudja úgy megcsinálni, ahogy azt kell. Mostanra már közösen készítjük el, mert volt egyszer olyan hogy én estem neki és az olyan is lett. Teljesen eláztattam a húst, mert 2dl víz helyett két liter vizet öntöttem rá. Kaptam is olyan fejmosást tőle, aztán pedig nem győzte helyrehozni, amit elrontottam. Egyébként ez úgy jött, hogy szert tettem egy húsdarálóra. Már régen szerettem volna egyet, mert nagyon irritált az, amikor a hentesnél megvettem a darált húst, a piszkos kezükkel megfogdosták és utána ledarálták. Darált húst pedig nem igazán lehet beáztatni és megmosni. Arról nem is beszélve, hogy kitudja mikor daráltak abba darálóba, ki tudja mit, és egyáltalán meg van –e tisztítva. Nagyon rigolyás vagyok. Apci szerint már-már túlzásba viszem. Ha megveszem a húst, egészbe veszem meg, jó alaposan megmosom, és legalább nyugodt vagyok a húst illetően. Na, szóval így jött az, hogy fel”kéne”avatni. A húsdarálót. Egyébként öregebb, mint én, anyuék meg már nem használják és akkor gondoltam nekem jó lesz. Úgyhogy most nagyon örülök, mert a konyhai kellékeim szépen lassan gyűlnek. Na de vissza a palacsintára…
70-80dkg sertéshús,(ez nekem dagadó volt)
10dkg füstölt szalonna,
1fej vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
2dl tejföl,
Só, bors, pirospaprika, ételízesítő,
A húst jó laposan megtisztítottam, és ledaráltam… na, jó Apci darálta le... Vele együtt a fokhagymát is. A füstölt szalonnát kockákra vágtam-vagy is Apci vágta kockákra, én csak zsírjára sütöttem, majd megpároltam benne a z apróra vágott hagymát. Bele tettem a húst, és fehéredésig pirítottam. És itt jött megint Apci. Ízesítette, belerakta a pirospaprikát, a tejfölt, jó elkeverte, felöntötte 1,5-2dl vízzel és fedő nélkül megpárolta. Nem kell teljesen puhára főzni, mert még sütőbe is kell sütni. Amíg párolódott a hús bekeverte a palacsinta tésztát és kisütöttük.(Nem kell édesre csinálni, mert ez sós palacsinta, de azt hiszem rakott bele egy kevés cukrot.) Amikor készen lettek, a palacsintákat megtöltötte a hússal. Tepsibe-sorba lerakta őket és leöntötte a visszamaradt szaft negyedével. Reszelt sajttal megszórta jó alaposan és sütőben 15-20 percig ÉN sütöttem. Tálaláskor még meglocsoltuk szafttal. Ez ám a munkamegosztás kérem…

Nincsenek megjegyzések: