2012. március 7.

Túrós rétes

Nincs mit hozzáfűzni...:)








Hozzávalók: 50 dkg túró, 3 db tojás, 1 csomag bourbon vaníliás cukor, 10 dkg kristálycukor, 2 evk tejföl, 2 evk búzadara, 1 csomag 8 lapos réteslap.

Kence:1 dl étolaj,6 dkg tejföl.

Először a túró krémet készítettem el, ami annyiból állt, hogy a tojásokat szétválasztottam, a fehérjéket kemény habbá vertem, a sárgáját a túróval, a cukrokkal, a tejföllel és a búzadarával elkevertem, majd spatulával hozzákevertem a tojásfehérjékből vert habot is. Az így kapott tölteléket, elfeleztem és állni hagytam. A 6 dkg tejfölt és az 1 dl olajat simára kevertem, ezzel kentem meg a lapok között. Két rúd rétest szándékoztam készíteni, ezért egy rúdhoz négy lapot használtam. Az első réteslapot nedves konyharuhára terítettem, majd a lapok között megkentem az olaj és a tejföl keverékével, tészta egyik végén eloszlattam a töltelék egyik felét, a két végénél behajtottam, és a konyharuha segítségével feltekertem. A megmaradt töltelékkel, réteslapokkal és kencével ugyan így jártam el. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a réteseket, a tetejüket olajjal lekentem és előmelegített sütőben 20 – 25 percig sütöttem.






1 megjegyzés:

Gabriella írta...

Tényleg nincs mit hozzáfűzni, egyszerűen csak nyam-nyam. :)