2010. június 16.

Pásztortarhonya

Az utóbbi napok laza étkei után kezdtem rosszul érezni magam - ezekkel a csirkemelles"miújságokkal"csak nem akarok megbarátkozni. Én, mint húsevő már meghaltam egy jó kiadós húsos ebédért…



Hozzávalók:50 dkg sertéshús,4-5 szelet bacon,2-3 fej vöröshagyma,5-6 gerezd fokhagyma,2 szem paradicsom,25 dkg tarhonya,3-4 szem burgonya, pirospaprika, só őrölt bors, ételízesítő-ízlés szerint.

Az apróra vágott vöröshagymát 2 evk zsíron megpároltam a baconnal egyetemben, amit csíkokra vágtam.Majd lehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, vissza a tűzre, beletettem a kockákra vágott húst, amit előtte jó alaposan megmostam és fehéredésig pirítottam. Beletettem a fokhagymát amit karikákra vágtam, ízesítettem, belenegyedeltem az egyik paradicsomot és félpuhára főztem. Utólag egy kicsit hiányoltam belőle a paradicsom ízét, így került bele a másik szem is. Megvártam, hogy ez a pari is szétfőjön, ezáltal jó szaftos és zsírjára sült lett a pöri, beletettem a tarhonyát és gyakori kevergetés mellett puhára pároltam, a folyadékot jelen esetben vizet, apránként adtam hozzá. Mikor a tarhonya is elfogadható állagú lett belekerült a kockákra vágott burgonya is. A tarhonya és a krumpli is eléggé felveszi az ízesítőket, így még utána kellett ízesítenem. Koviubival a legmenőbb… ;oD

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Isteni finom. Pont én is így voltam vele és tegnap bácskai rizseshúst főztem :)

Bianka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Niki írta...

Köszi Bianka:)))A riszeshúst is nagyon csípem...amibe sertés hús van...az csak jóóó lehet:)

MÁK írta...

úúú...imádom! egyik kedvenc kajám! :)))

Niki írta...

Mák:)
:oDDDD

Bianka írta...

Hozzád a zene miatt is járok, egyforma az ízlésünk kivéve az első szám :) Feljövök hozzád és hallgatom :)))

Niki írta...

Bianka:)
Kedves vagy:))Akkor rá kell hajtanom jó zenéket kell keresgélnem...;oPPP

Livi írta...

Nyammm nyammm :) Én ugyan nagy csirke párti vagyok, de egy ilyen finomságnak valóban nincs párja :D

Niki írta...

Livi:)
;o))))))

Ami írta...

Jót mosolyogtam :)))), húsevő :))))
A tarohnya baromi guszta lett :)

Niki írta...

Ami:)
Köszi:))))