2010. június 14.

Mézes-mustáros csirkemell

Voltak már próbálkozásaim ebben a műfajban, még anno tanuló háziasszonyként, akkoriban az üveges, félkész megoldást választottam-„Ben bácsi” féle üveges szószok-, ami annyira tömény volt, hogy nem tudtunk belőle sokat enni. Bár gyermekeim az ebédet fogyasztva felemlegették azt a bizonyos üveges megoldást, amivel nem büszkélkedem… nos, eszembe jutott megint, de ezt már én készítettem…


Hozzávalók:1 csirkemell,2 fej vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma,2 dl tejszín, só őrölt bors, természetesen méz és mustár-ízlés szerint.

A vöröshagymát kockákra vágtam és 1-2 evk zsíron megpároltam. Rátettem a kockákra vágott csirkemellet, a felszeletelt fokhagymát, sóztam, borsoztam és addig pirítottam, pároltam, amíg elfőtte a levét. Itt adtam hozzá a mézet a mustárt ízlés szerint, majd tovább pirítottam. Amikor úgy gondoltam, hogy jó lesz, felöntöttem a tejszínnel és sűrűre főztem. Én még a tejszín után egy kicsit gyengének éreztem a méz és mustár ízét, így még tettem bele 1-1teáskanállal. A fiúknak rizst pároltam, magamnak tésztát készítettem mellé, amit Csibénél találtam. Férjem az ebédet jó ízűen fogyasztva kijelentett, hogy Ő bizony utálja a mézes mustáros csirkét… nos, oly annyira utálja, hogy még vacsorára is ezt kért, és megette még a gyerekek adagját is…

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Már mióta tervezem. Nagyon szeretjük. Istenien néz ki

egycsipet írta...

Mézes-mustáros! Fincsiiii! :)
(Nekem mindig van itthon vésztartalék Ben bácsim, általában ki szokta húzni a lejárat végéig... :D)

Niki írta...

Bianka:)
Köszönöm:)

Csipet:)
;oPPPPPP Csak neked árulom el,de nekem is van itthon"olyan" tartalék...

Ami írta...

Óóóó, ezt nagyon szeretjük :)
Kérek belőle ebédre :DDD

Andi írta...

Jaj de imádom!!!

Dia írta...

Még nem ettem, mert nem szeretem a kínait és azzal párosítom az ízvilágát. Vagy tévedek?

Niki írta...

ami:)
A következő alkalmomra ha ez lesz terítéken,meghívlak,mert elfogyott:)))

Andi:)
:OPPP

Dia:)
Nagyon tévedsz:)))Én szeretem a kínai kaját,de szerintem nem hasonlít rá:))Próbáld ki:)))