2010. május 9.

Tyúkocska kuktában

Megérkezett az annyira várt tyúkocska, amit már a múlthét végére terveztem, és lasagne lett belőle… Egy picike kis tyúkocska, udvarban kapirgált és kukoricán nevelt, aranysárga. Az aprólékból levest készítettem, de olyan kevéske lett az aprólék hogy a fagyasztóból csempésztem bele egy kisebbecske sertés csontot, de annyira erőteljesen érezhető volt a tyúk íze, hogy észre sem lehetett venni benne azt a picike csontot… aranysárga gyöngyöző húsleves… A többi részéből pedig az annyira imádott pörköltet készítettem kuktában:oDDD Keresztanyutól kaptam,nem Ő nevelte,de ha szeretnék házi csirkét, akkor mindig Neki szólok,és hoz nekem. Bevallom kicsit félve rendeltem, előre féltem az árától, sokkal többre számítottam. Most szerencsémre nem volt vészes az ára… komplett tyúkocska volt, én kis naiv azt hittem teljesen szét van bontva… hát végül is az a bontott annyit jelentett, hogy a félig volt megbontva, a csúnyábbik része szerencsére el volt távolítva, a többi részével nekem kellett megbirkóznom. Aki már bontott csirkét az tudja, miről írok, szerencsémre azért nem volt annyira ismeretlen dolog, gyerekkoromból emlékeztem, ahogy nagymamám csinálta. Gyerek fejel mindig ott asszisztáltam mama mellett, és bár az őrületbe kergettem, ahogy ott lábatlankodtam, soha nem tudott kizavarni a konyhából:))) Mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyi különbség van egy bolti és egy házi szárnyas között. Ég és föld a különbség… és az íze… semmihez nem hasonlítható:)


Hozzávalók:Csirke vagy tyúkhús,2-3 fej vöröshagyma2-3 evk zsír,4-5 gerezd fokhagyma,2 szem paradicsom,1 zöldpaprika,Só, bors, pirospaprika.
A kuktában zsírt forrósítottam, és egy csipet sóval megpároltam benne a vöröshagymát a zöldpaprika kíséretében. Levettem a tűzről, megvártam, míg lehűl és beleszórtam a pirospaprikát, majd visszaraktam a tűzre, egy kicsikét sütögettem, beleraktam a húst és felöntöttem 1,5dl vízzel. Belevagdostam a cikkekre vágott paradicsomot, ízesítettem és fedő alatt 30-40 percet párolgattam, amíg az ízek összefőttek, ezután lezártam a tetejével és 30-35 percig hagytam fütyörészni.Mellé pedig az annyira imádott galuskát-nokedlit-készítettem:oPPP


Galuska hozzávalói:60-70 dkg liszt,2 db tojás,csipet só,víz.

A lisztet a tojást és a sót annyi vízzel keverem össze,hogy jó sűrű massza legyen belőle,majd félreteszem 30 percig állni.Egy fazékban kevéske sóval vizet forralok,és ha forr a víz galuska-nokedli-szaggató segítségével kiszaggatom az elkészített tésztát.Ha feljöttek a víz tetejére, még pár percig főzöm majd hideg vízbe átszedem, és jó alaposan lecsepegtettem róla a vizet.

13 megjegyzés:

Dia írta...

Hű, de nagyot nyeltem!

Maimoni írta...

Hát ez nagyon finom lehetett!

Niki írta...

Dia:) Maimoni:)
Köszönöm...

Livi írta...

Gyönyörű lett! :) Irigy vagyok az egészségesen nevelt tyúkocskára!!! :)

pitypang írta...

Na igen,a jó kis házi/falusi csirke...anyutól szoktam kapni,neki so-sok van:) Teljesen más íz,főlési idő:)
Kuktában még nem főztem,nincs is,valahogy mindig tartottam tőle:)
Most úúúgy ennék egy kis csirkepörit!!

Niki írta...

Livi:)
Köszönöm:)

andi:)
Én úgy sajnálom hogy nekem nincs,itthon ilyen lehetőségem...vagyis lenne...de idő kellene az ellátásra,és itthonlét,ami nemigen van...A kuktától pedig nem kell félni,az a lényeg hogy megfelelő mennyiségű folyadék legyen benne.Én a rizst is abban szoktam készíteni.

egycsipet írta...

Nagyon-nagyon jól néz ki! Az ilyen ételeknél úgy fel tud lángolni a csirketartási kedvem! :))

Niki írta...

Csipet:)
Köszönöm:)
Én is így vagyok ezzel...de sajnos a mai világban...:(

Gizi írta...

Gyönyörűségesen van tálalva, már neki is láttam az evésnek. :))Ja és imádom a pörit, nokedlivel!!!!!

Niki írta...

Gizi:)
Köszönöm:)

Ami írta...

Ezt nagyon szeretjük! fincsi lehetett :)))

Bianka írta...

Ez a tyúkocska szállhatna az én tányérom felé is. Mennyei

Niki írta...

Ami,Bianka:)
Köszönöm:)