2010. május 26.

Sertéshús stroganoff módra


Mostanában olyan ételek tesznek kíváncsivá, amiken eddig csak túlléptem. Így voltam ezzel is, mígnem a hétvégén, az egyik tv csatornán elkaptam amikor Jamie Oliver ilyesmit főzött, erdei gombából, és szűzpecsenyéből. Mivel a hétvégén kiürült a hűtő épp jókor jött az ötlet. Bár én nem erdei gombából és szűzpecsenyéből készítettem, és konkrét receptem sem volt, kis utána olvasással kerekítettem ki az én verziómat.

Hozzávalók:50 dkg sertéshús,4 szelet bacon szalonna,2 fej vöröshagyma,4-5 gerezd fokhagyma,20 dkg gomba,2 db sárgarépa,4-5 db csemegeuborka,2 levél babérlevél, 2 dl tejszín,3 evk tejföl,2 evk liszt,2 evk mustár, só, őrölt bors, ételízesítő.


Egy serpenyőben zsírt olvasztottam és megpirítottam rajta a csíkokra vágott bacon szalonnát, ehhez hozzáadtam az apró kockákra vágott vöröshagymát, és a karikákra szeletelt fokhagymát. Addig pároltam, amíg a hagyma megpuhult, majd kikapartam egy kistányérra, és a visszamaradt zsíron megsütöttem a csíkokra vágott húst. Sóztam, borsoztam, kicsikét elősütöttem, visszaraktam hozzá a hagymás keveréket és fedő alatt félpuhára pároltam. Majd hozzáadtam a csíkokra vágott sárgarépát, a gombát, beledobtam a babérlevelet, mikorra ezek is megpuhultak beletettem a szintén csíkokra vágott csemegeuborkát is. Egy tálban simára kevertem a lisztet a tejszínnel, a tejföllel és a mustárral, majd behabartam vele a ragut, itt még utána ízesítettem, felforraltam és késznek ítéltem. Mellé rizi-bizit készítettem köretként.

12 megjegyzés:

Bianka írta...

Mennyei, nagyon guszta. Apum készítette mindig

Niki írta...

Még soha nem készítettem,és nagyon jól sikerült...Nagyon ízlik mindenkinek:)Igaz nem egy Jamie féle,de finom lett:)

Garffyka írta...

Bizony ám, nagyon finom étel a stroganoff! :)
Erdei gombára tipp: egy zacskó szárított erdei gombát késes aprítóban őrölj szinte porrá; elég egy-két csipet az ételekhez.

Niki írta...

Garfika:)
Köszönöm:)
Igen hallottam már róla,de anyu éppen ma készített erdeigombát,és egész intenzív az illata a sima csiperkéhez vagy laskáéhoz képest...

pitypang írta...

Ilyet (sem) ettem még:)
Szeretem a különféle"módra" készült ételeket,fogok is készíteni :)
Guszta a Stroganoffod :)

egycsipet írta...

Imádom a Stroganoffot, én szűzből készítem és óriási adagokat bírok "legyűrni" belőle. :D

Belly írta...

Azt hiszem megvan a vasárnapi ebédünk.Nagyon guszta!

fimere írta...

la sauce est très onctueuse elle me plait beaucoup, un excellent plat qui me met en appétit
bonne soirée

Gizi írta...

Isteni!!! Tudsz te, nem kell neked a Jamie Olivert utánozni. Receptet vittem is magammal, igaz inkább a kész ételt kellene.:))

Dia írta...

Biztos fincsi és nagyon jók a képek!

Ami írta...

Ez tuti finom volt! Már ha csak az hozzávalókat nézem, képek is csodásak! :)
Kérek szépen belőle! :)

Andi írta...

Olyan képeket készítettél, hogy el áll a szavam ismét....a kaja csodás. Viszem a receptet. Az almás lepényét nem különben, annyira megkívántam.....