2010. május 3.

Kukucskálós túrós


Ezt a sütike receptet Világ legjobb férjének az egyik kolleginája küldte nekem, akinek előszeretettel küldök kóstolókat a süteményeimből. Köszi, Zsuzsi:)) Bevallom őszintén, ezt a sütemény már rég óta nyomom követem, hiszen rengeteg helyen megtalálható. Tetszett is meg nem is, meg is sütöttem volna, meg nem is, vegyes gondolatok fordultak meg a fejemben mikor elolvastam a receptet egy-egy helyen, és megszemléltem a képeket. Nem tudom mért nem sütöttem még meg, de ha már személyesen elküldték nekem, akkor nem akartam csak úgy elsüllyeszteni a receptet a gép valamelyik elfeledett memóriájában. Nagyobbik kisfiam amúgy is törött lábbal nyomja az ágyat, állandóan enne, gondoltam megsütöm neki, a nassolás most a legjobb elfoglaltság a tanulás, és a tv nézés után. De, megbeszéltem kisfiammal, hogy ha leveszik a gipszet a lábáról, egy álló egész nap, én fekszem, és Ő pedig kiszolgál engem. Megfőz helyettem és a kajcsit is ágyba hozza nekem…;-PPP Nah, jóóó csak vicceltem… A legérdekesebb az egészben az,hogy az a kakaós massza,amiből golyókat kell formáznunk,senki sehol nem írta azt, hogy vizes kézzel, sokkal könnyebb elkészíteni. Nem tudom, én rontottam el vmit, de nagyon ragacsos masszát kaptam, és könyékig kakaós ragacs voltam, ráadásul a golyók se akartak golyónak látszani… Mígnem meguntam a gyurmázást és vizes kézzel tökre egyszerűen meggömbölyítettem őket. Tehát én most leírom, hogy a golyókat nedves kézzel, sokkal könnyebb megformáznunk. Annyit módosítottam a recepten hogy 2tk vanília aromát adtam még pluszba a masszához…. aztán a végén mikor kész lett,eszembe jutott, hogy citrom héját is reszelhettem volna bele…nah,majd legközelebb:)


Hozzávalók:12,5 dkg margarin vagy vaj,20 dkg liszt,3 evk kakaópor,15 dkg porcukor,2 egész tojás,1/2 cs.sütőpor.

Ezeket a hozzávalókat egy tálban összegyúrtam, amiből egy nagyon ragacsos massza kerekedett. Vizes kézzel kis golyókat gyúrtam és egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket, és betettem a hűtőbe addig, amíg elkészítettem a krémet.

Krém:50 dkg túró,25 dkg porcukor,12,5 dkg margarin vagy vaj- felolvasztva,2 cs vaníliás cukor,2 tk vanilia aroma,1 cs.főzős vaníliás pudig por,4 tojás.

A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem. Majd a sárgáját, a túrót, a cukrot, a van cukrot, a pudingport, a vanília aromát összekevertem és legvégül a keményre vert fehérjéket is hozzá kevertem, majd ezzel a túrós masszával nyakon öntöttem a kakaós golyókat. Előmelegített sütőben, közepes fokozaton 25-30 percig sütöttem. Igazából lila orgonát szerettem volna dekorációként használni, de sajna nekünk csak fehér van, a szomszéd lila orgonáját nem értem el…Pedig annyira nyújtózkodtam,de túl kicsike vagyok...vagy az orgona bokor van túl messze a kerítéstől:-SSS

14 megjegyzés:

Bianka írta...

De guszta, csúcs szuper

Dia írta...

Szia!

Ezt biztos kipróbálom!

egycsipet írta...

Tyűűű, de guszta! Nagyon jó képeket csináltál, egyébként is finom süti, de így végképp nagyon etetné magát. :)))

Niki írta...

Lányok!
Köszönöm:))

Ottis írta...

Bombajól néz ki, még nem próbáltam ki soha, pedig érgóta váróslitán van!

pitypang írta...

Csinosan kukucskál:):)
(vettem mini tortaformákat,leírtam a recepted,már csak meg kell sütnöm!!)

Andi írta...

Hú de jól néz ki. Olyan jó olvasni ahogy írod a receptet! :-)
Legközelebb vigyél létrát az orgonához....:-)

Niki írta...

Ottis:)
Köszönöm:)
Nálam is elég sokáig váró listán volt...:)

andi:)
Köszi:DDD
Ne hozz zavarba...

Andi:-PPP
Köszi:)
Létrával sem értem volna el...rövöd a karom...túl messze az orgonabokor....:(

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Még én sem sütöttem ilyen sütit, de kicsit macerásnak tűnik. Inkább küldjél egy pár darabot.:))

Niki írta...

Gizi:)
Köszönöm:)Nem macerás,csak ahogy leírtam úgy tűnik,egyébként tökre hamar megvan :)

Raindrop írta...

Egyik kedvenc sütim! :)
Bár nekem nem sikerül ennyire szépre.
A fotóidat is nagyon kedvelem.

Niki írta...

Rain:)
Köszönöm,és amikor ilyeket írsz az tökre jól esik:)

Melinda írta...

Én kakukk tojás vagyok: soha nem találkoztam még ezzel a recepttel, pedig nekem is hosszú a várakozós listám. :) Gratulálok a blogodhoz! Szépek a fotóid és jók a receptjeid!

Niki írta...

Melinda!
Nagyon köszönöm:)