2010. április 13.

Sajtos-ropogós csiga


Hát… ez sem egy alacsony kalória tartalmú és energia szegény nasika… de én úgy vagyok vele, hogy vigyázni nem kell a vonalaimra, így bátran ehetem:))) Ezt a receptet is keresztanyutól kaptam, még a múltkoriban a diós kosárkákkal együtt. Egyszer volt szerencsém megkóstolni, természetesen keresztanyu kínált meg vele, de akkor még köszönő viszonyban sem voltam a sütéssel, és meg se fordult a fejemben, hogy elkérjem a receptjét, pedig már akkor nagyon ízlett. Egy rossza van ebben a nasiban, hogy egy napot pihentetni kell a hűtőben. Mióta én is a magaménak tudhatom ezt a receptet sok helyen találkoztam vele… érdekes, mert azelőtt nem igazán volt hozzá szerencsém, most pedig napi szinten, találkozom vele. Mint minden sütemény receptet, amit keresztanyutól kapok, ez is réteslisztből készül.


Tészta:50 dkg rétesliszt BFF-55, 1tk sütőpor,1 dl tej,2 tojás sárgája,25 dkg margarin vagy vaj,csipet só.
Töltelék:25 dkg vaj,25 dkg trappista vagy bármilyen reszelhető sajt.

Először a krémet készítettem el, a sajtot lereszeltem és habosra kevertem a margarinnal. Bocsánat a margarinért, de nálam most megszorítások vannak… Majd félretettem még olvadozni, amíg elkészítettem a tésztát. A tésztához valókat összegyúrtam és elfeleztem, majd 3-4 mm vastagra kinyújtottam, megkentem a krém felével, rétesszerűen feltekertem és fóliába csomagolva eltettem pihenni a hűtőbe egy éjszakát. Ugyan így jártam el, a tészta és a krém másik felével. Másnap ujjnyi vastag-inkább vékonyabb, mint ujjnyi vastag- szeltekre karikáztam, és sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 20 percig-az alacsony és a közepes fokozat között-sütöttem. Nekem egy kicsit kiszáradt, mert más elfoglaltságaim akadtak, amíg sütöttem és bent felejtettem a sütőben. Nagyon zsíros és ropogós nassolni való, amit ha vajjal késztenek, még finomabb:)

8 megjegyzés:

Andi írta...

Jaj de szépek, fene bánja hogy hizlal..megéri!

Bianka írta...

Ez nagyon finom lehet, ki kell majd próbálnom :)

Gizi írta...

Nagyon guszták!!! Egy-kettő bizony idemászhatna hozzám!!!:))

pitypang írta...

Nagyon finom lehet!!!jó lenne egy kis kóstoló:D :) :)

Livi írta...

Isteni lehet! Hozzám is mászhatnának........:D
Semmi gond amúgy a margarinnal, tökletesen megfelel az mindenre :)

Niki írta...

Andi!
De megéri ám...:-DDD

Bianka!
Jó kis nasi,házi mozizás közben,egy pohárka csajos sörrel..bár én nem nagyon iszom:)

Gizi!
Köszönöm:)Milyen kár hogy nem tudjuk kiszolgálni magunkat a monitorról:-D

andi!
Köszi:)

Livi!
Én is gyakrabban használom a margarint,de szerintem az ára miatt,sajnálom a vajat beletenni a süteménybe,bár ha csak és kizárólag azzal lehet jól elkészíteni,természetesen vajjal csinálom...

Adri írta...

Uhhh, ez nagyon finom lehet!!!
Szépek nagyon! :)

Niki írta...

Adri!
köszi:)