2010. április 6.

Kuglóf kisérletem


Húsvéti kalács helyett, húsvéti kuglóf sikeredett. Történt pedig úgy hogy Világ legjobb férjétől kaptam egy kuglófformát, és mellé pedig egy gyümölcstorta formát. Gyümölcstorta formám van már kettő, de ezt nem ennek szántam. Eredetileg piteformát szerettem volna, de drágállottam, mellette megtaláltam ezt, ez is pont olyan, mint a piteforma, és amúgy is pitesütésre szántam. Nah, de vissza a kuglófhoz:) Nagyon régen szerettem volna, de mindig lemondtam róla az ára miatt. Most se egy tefal akciósan is hátborzongató áron kapható forma, de szerintem tefal vagy nem, egyazon célt szolgál. Tehát olcsó is volt, és szerintem van olyan jó, mint a drágábbik társa. Szóval, kaptam és muszáj kellett kipróbálnom. Kezdetnek egy sima kis natúr kuglóffal szerettem volna kezdeni, de mindenhol ilyen-olyan ízű csíkos, csokis meg fahéjas meg narancsos meg citromos társaival találkoztam. Lényeg az, hogy Limaránál találtam rá a receptre, ez is kakaós akart lenni, de én kihagytam belőle a kakaót. Szerintem kakaó nélkül is ugyan olyan, csak nem csíkos, hanem fehér. A módosításom annyi, hogy 40dkg lisztből készítettem és pár dkg eltérés van némelyik hozzávalóból.


Hozzávalók:40 dkg finomliszt,1,5 dl tej,10 dkg cukor,10 dkg olvasztott vaj vagy margarin,1 citrom reszelt héja,2 db tojás,2 tk vanília eszencia,2,5 dkg élesztő,5 dkg mazsola,csipet só.

Az élesztőt felfutattam, a lisztet átszitáltam és a szokásos módon kelt tésztát alkottam. Nagyon vajas, nagyon sárga tésztát kaptam, amit kelesztő tálban 1,5órát kelesztettem. Majd lisztezett felületen elfeleztem, mindkét részt téglalappá nyújtottam és megszórtam mazsolával. Majd rétes szerűen feltekertem és az így kapott csíkokat összetekertem. A formát kikentem vajjal, és beleügyeskedtem az összetekert tésztát. Bevallom nem lett olyan, mint szerettem volna, olyan lett, mint egy szépséghibás babzsák, de ilyenkor nyugodtam vigasztalhatom magam hogy az első próbálkozásom, majd másodszorra sikerül…:)Majd még 30-40 percet rápihentettem. Ez alatt még egyszer szépen megkelt, közben a sütőt előmelegítettem és alacsony fokozaton 40 percet sütöttem. A vége felé nagyon bebarnult a teteje és letakartam alufóliával. Hát nem mondanám, hogy ez a tökéletes, legalább is nekem, de biztos, hogy nem ez volt az utolsó kuglófsütési kísérletem. Egyébként egy nagyon illatos, nagyon sárga kuglóf kerekedett belőle, ami frissen volt az igazi :))

10 megjegyzés:

Bianka írta...

Ez egy tökéletes kísérlet lett. Gyönyörű

Niki írta...

Bianka!
Nagyon aranyos vagy:)Köszönöm:-DDD

Gizi írta...

Gyönyörűséges!!! Nagyon szeretem a kuglófot, de már nagyon régen sütöttem.

Szuper rendes férjed van, hogy meglepett a formával.:)

Andi írta...

Meseszép! Láttad volna az én első kísérletemet, fel se mertem tenni a blogba....

Ami írta...

Szép szép! Bár nem vagyok egy nagy kuglófrajongó, de ebből kérek szépen, sokat!
Még hogy kísérlet... :)))) Telitalálat

Ami írta...

Kukk be hozzám, légyszi! :)

pitypang írta...

Mutatós a kuglófod.Én úgy jártam,hogy az első kettő próbálkozásom siralmas volt,harmadjára sikeredett :)
(már azon voltam,hogy soha többet nem sütök kuglófot! :(

egycsipet írta...

Nekem az adagok okoztak gondot, mindig sok volt a tészta, és túlkelt a formán. :)
Nagyon szép lett, legyél csak büszke magadra. :)

Niki írta...

Gizi!
Köszönöm:) hát igen...(irul-pirul)nem hiába a Világ legjobb férje:-DDD

Andi!
Kár,pedig kíváncsi lennék rá:-D

Ami!
Hát a mai napért,mert ilyen örömet okoztál nekem,kaphatsz belőle...:)))))

andi!
Köszönöm:)Én a muffinnal vagyok így.Háromszor próbáltam és mind háromszor a kukába végezte...azóta nem merek muffint sütni:)))

Csipet,Te drága...köszönöm szépen:)))

Bori írta...

Szuperül néz ki, bárcsak szeretném a mazsolát is... :-))) De még ez sem rontja el ;-))