2010. március 9.

Túrótorta kicsit másképp

Világ legjobb férje nagyon túróimádó. Ebből, kifolyólag ha elmegyünk vásárolni, mindig vesz túrót, „csak hogy legyen otthon” jelszóval.:) Szeretem, ha minden van itthon,és nem kell még vasárnap is a boltba szaladgálni, mert valamit szeretnék elkészíteni. De csak az eltartható, nem kényes dolgokat szeretem bespájzolni. A túró ugye nem ezek közé tartozik. Mindig valamit kik kell találni, hogy mi, legyen a túróból, mert ugye megvenni könnyű-, amit Ő követ el-, de kiagyalni, hogy mi legyen belőle, az más tészta és azzal nekem kell bajlódni. Most is itt volt feladva nekem a házi feladat. Túráztattam az agyam, de a Rákóczi túrósnál nem jutottam tovább. Aztán világ legjobb férje ezen a vasárnapon egyedül hagyott itthon, és olyan magányos voltam, hogy el kellett foglaljam magam valamivel. Át mentem keresztanyához, és megkérdezem tőle, mit is lehetne még a túróból készíteni. Van neki egy nagy süteményes könyve. Sok- sok nagyon régi sütemény recept található benne. Onnan való ez a recept. Eredetileg ugye torta, eredetileg formába kellett volna sütni, és eredetileg mindenből 300g kellett volna. De ez nem egy eredeti helyzet volt, amiben én voltam. A gyerekeknek nagyon ízlett, a párocskám mikor hazaért, jól lakott vele.


Hozzávalók:50 dkg túró,20 dkg porcukor,30 dkg liszt,5 db tojás,2 csomag vaníliás cukor,1 csomag sütőpor,csipet só,

A túrót habosra kevertem a cukorral. Ezután adtam egyenként hozzá 4 db tojást. Nem szerettem volna mind az 5 tojást beletenni. Majd kis adagokban a lisztet is hozzákevertem, majd a sütőpor, és a van. cukor is belekerült. Kicsit túl keményre sikeredett a tészta,ezért kellett beleraknom a maradék tojást,és egy kevés tejet is kellett hozzá tennem lazítás képen. Egy közepes méretű tepsit kikentem és beleöntöttem a masszát. Találtam a fagyasztóba 30dkg meggyet, amit miután kiolvasztottam, kinyomkodtam és lisztben megforgattam, a tészta tetejére raktam. Előmelegített sütőben 30-35 percig sütöttem alacsony fokozaton. És itt jön a DE… Nekem nem nyerte el a tetszésemet, mert szerintem rétes lisztel kellett volna csinálnom. Így finom lisztel, elég tömény lett a tészta. Amit szerintem látni is a képen. De ettől eltekintve, mind el is fogyott, úgyhogy nem lehetett annyira gáz.

7 megjegyzés:

Livi írta...

Nagyon jól néz ki!!!

Niki írta...

Livi!
:)

egycsipet írta...

Tényleg nagyon jól néz ki! Már egy órája csak nézelődöm a blogokon, mostanra már majdnem éhen haltam, és te is "bűnös" vagy ebben! :D

Niki írta...

Csipet!
Ezzel én is így vagyok:-P Farkas éhes vagyok én is...És ezekután most ülj le jó étvágyal elfogyasztani egy snassz szendvicset:(

Névtelen írta...

szia Niki! ne haragudj hogy ezt ide irom, de nem tudom hol küldjek mashol üzenetet Neked.
megváltoztattam az oldalam linkjét, ha gondolod majd újitsd meg nálad is. elöször csak beirtam egy nevet az oldalhoz, de nemreg megjött az ihlet :-) es hozzam illöve tettem az oldalamat.

az új cím: www.lakomaesopera.blogspot.com

p.s.: de guszta ez a turó torta! olyan igazi tavaszias-nyárias :-)

üdv, anna. (márvány)

Gizi írta...

Nagyon jól sikerült a "tortácskád"!!! Hú de kíváncsian várom a többi süteményt abból a süteményes könyvből.:)

Niki írta...

Gizi!
Köszönöm:)
Igyekszem...igyekszem...:D