2010. március 4.

Túrós-mazsolás csiga


Amit mostanában alkotok, a konyhába azzal nem szívesen dicsekszem. De szerintem senki nem dicsekedne ezzel. Nem tudom, mi lehet a baj, de sütni már szinte el is felejtettem. Amikor gyúrtam be a tésztát, azon szívbajoztam, hogy is kell kelt tésztát gyúrni. Totál elfelejtettem. Szerencsére azért nem lehet olyan hamar elfelejteni. Pedig nagyon szeretek sütni, a konyhában tevékenykedni, de remélem, hamar visszajön a kedvem, és ez csak átmeneti állapot…. Amikor megláttam már akkor el szettem volna készíteni, de kimaradt. Aztán el is felejtettem, és most hogy ennyire kedvetlen vagyok, pedig végképp nem akartam megsütni. De ma, már rendesen kényszerítettem magamat hogy süssek valamit. Megdorgáltam magam,hogy ha így haladunk nagyon nem leszünk jóban… Most már nagy sikerélményem van, mert nagyon finom lett:)A tésztája az én tejszínes tésztácskám,a töltelék Gabié,bár a citromnak a levét kihagytam.

Tészta:40 dkg finomliszt,10 dkg vaj vagy margarin,1 tojás+1 sárgája,2,5 dkg élesztő,1 dl tej,1,5 dl tejszín,4 evk cukor,csipet só.

A lisztet átszitáltam, az élesztőt pedig felfutattam a tejben. A tejszínt gyúrás közben apránként adtam hozzá. Mindig csak annyit amennyivel összeállt a tészta. Addig gyúrtam, amíg elvált a tál oldalától, és tőlem is, és egy lágy, könnyű hólyagos tésztát nem kaptam. Egy jól kilisztezett deszkán még jó alaposan átdögönyöztem, és kelesztő tálban,1,1-5 órát kelesztettem. Elkészítettem a túró krémet.


Krém:25dkg túró,1 vaníliás cukor,3 evk tejföl,4 evk cukor,1 citrom reszelt héja.

Nekem egy kicsit kevés lett a túró és szerintem egy kevéssel több túrót elbírt volna. A túrót habosra kevertem a cukrokkal, a tejföllel, és a citromhéjjal. A tésztát jó alaposan belisztezett felületen kinyújtottam 5mm vastagra, majd rásimítottam a túrókrémet. És itt jött a türelem munka. Rétes szerűen feltekertem, és egy nagyon éles késsel felszeleteltem. Kicsit nehéz felszeletelni, mert a tészta nagyon lágy, és a túró is hajlamos kifolyni…De sebaj,egy éles késsel gyerekjáték:)A csigákat, sütőpapírral bélelt tepsibe ültettem, és előmelegített sütőben 20 percig sütöttem.

3 megjegyzés:

andi írta...

Nagyon guszta!! :) de beleharapnék :),sajnos mostanában nem eszek sütiket,ha kibírom!!

Gizi írta...

Gyönyörű!!! És látom a tölteléket sem spóroltad ki belőle!! Jót tett hogy megdorgáltad magadat, csak így tovább!!!:))

Niki írta...

Andi!
Köszönöm:)Majd én eszek helyetted is,és közbe gondolok rád:)))Vagy ne gonoszkodjak?

Gizi!
Nagyon kedves vagy:)És már böngésztem a süeményeide,lehet hogy varázsolok Tőled valami finomságot:)