2010. március 26.

Töltött tojás tejszínes krumpli ágyon


A töltött tojás, nagymamám ősrégi szakácskönyvéből való. Gyerekkoromban nagymamám sokszor készített ebéd gyanánt, egy”lazább”leves mellé. Nem akartam megint toast kenyeret vagy bundáskenyeret tálalni vacsira, Világ legjobb férje se volt itthon, és ha egyedül vagyok a gyerekekkel szeretek kint tevékenykedni a konyhába. Gyerekek is örülnek, ha valami finom meleg vacsorával készülök. Különösen nagyobbik fiam, aki ha hazaér az iskolából és jól megtömte a hasát a második kérdése az, hogy sütök-e valami sütit, majd tanulás közben két matekfeladat között odalöki, hogy mi lesz a vacsora….mindig elő szeretettel járkál ki a konyhába kicsit nyalakodni:) Nah, tehát a töltött tojást régen nagyon sokat ettem. Annyira sokszor hogy szinte már vallatni lehetett volna vele, mert annyira nem szerettem. Emlékszem, ahogy nagymami jól telepakolta zsemlemorzsával, és olyan száraz volt, hogy inni kellett mellé vizet. Nagyon rég óta fontolgattam, hogy egy vacsi alkalmával el kéne készíteni, de nem mertem nekifogni. Azok a rossz emlékek…. de aztán az jutott az eszembe hogy az én töltött tojásom egyáltalán nem fog hasonlítani a nagymamáméra, úgyhogy ezen fellelkesedvén belevágtam. Tejszínes krumpli ágyon, pedig azért mert mostanában nagyon rá vagyok, kattanva a tejszínes ételekre:)Mennyiségeket azért csak ilyen keveset írok, mert az én 20x20cm kis jénai tálacskámba készítettem.


Hozzávalók:2 közepes fej burgonya,5 db tojás,1,5 dl tejszín,só, bors, ételízesítő,1 tk mustár,2 evk tejföl,1 evk vaj+ízlés szerint,1 tk zsemlemorzsa.

A burgonyát héjában megfőztem, a tojást pedig keményre. A tojásokat félbevágtam és kikapartam a sárgájukat, a fehérjéket félre tettem. A sárgájákat ízesítettem sóval, borssal, mustárral, beletettem a tejfölt, a vajat, a zsemlemorzsát, és jó alaposan összekevertem. Tálacskámat vajjal kikentem, és kibéleltem a vékony karikákra vágott főtt krumplival, ízesítettem és leöntöttem a tejszínnel, a tojásfehérjéket pedig visszatöltöttem a sárgából kikevert krémmel. Ezeket a visszatöltött tojásokat rárakosgattam a krumpli tetejére, reszelt sajttal megszórtam, kevés vajat rákockáztam és betoltam az előmelegített sütőbe, alacsony fokozaton 40 percre,de nyugodtam el van egy órácskát is a forró sütőben.



5 megjegyzés:

Bianka írta...

Ez nagyon ötletes :) El is mentettem, köszönöm

Niki írta...

Bianka!
Én köszönöm,és nagyon szivesen:)

Névtelen írta...

ez most nem eteldicserös lesz de... : jo lett a fejlec!!!

Gizi írta...

Isteni finom lehetett!!! Én is viszem a receptet és elkészítem. Rögtön éhen halok, olyan gyönyörű a képeken.

Az ibolya is nagyon szép!! Nálunk az egész udvar ibolyaillatú.

Niki írta...

marvany!
köszönöm:)

Gizi!
Ne hozz zavarba:)
Remélem hogy ízleni fog,és köszönöm:-DDD