2010. március 15.

Rántott csirkecomb rizi-bizivel


Ez az étel az, amit hiába is próbálnánk szépíteni, nem lehet jól lefényképezni. Hiába akartam, nem sikerült. Egy egyszerű hétköznapi háziasszony vagyok, nem egy fotóművész. Vagy most túlságosan fáradt vagyok? De nem is ez a lényeg. Ezen a hétvégén úgy voltam a főzéssel, hogy ha akarok, főzök, ha nem akarok, nem főzök:) De muszáj volt főznöm. A rántott húshoz fűződő viszonyom nem a legszebb. Szeretem, mert ez a kedvencem, de bizonyos emlékek befolyásolnak abban, hogy csak ritkán kerül az ebédlőasztalra. De ezen a szépnek egyáltalán nem mondható szeles, és hideg tavaszi napon, úgy gondoltam, hogy a fagyasztóban pihengető csirkecomboknak ez lesz a sorsuk. És milyen jó hogy ez lett: DDDD, a gyerekek és az apjuk olyan jó ízűen ették, hogy öröm volt nézni. A sült hús illata meghozta az étvágyukat. A gyerekkorom nyarait idézte elő. Szívesen emlékszem vissza hogy a nagymamám sütötte a húst, a kertben a csirkék kotkodáltak, én kint játszottam az udvaron, és a rántott hús illata körbelengte az udvarunkat. Anyukám pedig a fejes salátát szedegette a kertben:)Nagyon szép emlékek ezek, de akkor még más idők jártak, és az a rántott csirke is házi volt, nem pedig ez a gyorsan „előállított”üzemi felfújt csirke. Ezt is csak frissen sült állapotában szeretjük, ha egy fél napot áll és kihűlt nem az igazi. Szerintem azért mert ez nem házi csirke.
6db csirke felsőcomb,
2db tojás,
Liszt, zsemlemorzsa, só,
A csirkecombokat kiolvasztottam jó alaposan megmostam, megtisztítottam majd besóztam és félretettem egy kicsit állni. Ezután lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgattam. Forró, de nem lobogó olajba beleraktam és 5-10perces időközönként megfordítottam őket, és 30 percig lassú tűzön sütöttem őket. Elég vastagok voltak a husik, és elég véresek… brrr. Ezek a nagyüzemi csirkehúsok…

Közben elkészítettem a rizst is. Ha nagy adagot készítek, akkor kuktába csinálom. Keresztanyutól egyik születésnapomra kaptam. Nagyon régen itt van velem a konyhában és előszeretettel főzök benne olyan ételeket, amik úgy egyébként órákon át képesek elfőldögélni. Kevés olajat hevítettem a lábasban és 2,5dl rizst megpirítottam benne. Majd beleraktam… hát… én most el nem árulom mennyi zöldborsót. A fagyasztóba találtam egy megkezdett csomagot, amibe még bőven volt borsó. Azt mind ráöntöttem a rizsre, felöntöttem a rizsnek megfelelő kétszeres mennyiségű vízzel, sóztam borsoztam, tettem bele 1-2 evők cukrot is. Majd lezártam a tetejével és felforraltam. Miután elkezdett fütyülni, lejjebbvettem a legalacsonyabb fokozatra és 5-10 percig főztem. Majd levettem a tűzről és csak 30-40 perc multán vettem le róla a tetejét. Nagyon szeretem, mert nagyon pergős rizst tudok vele készíteni.


Mellé pedig uborkasalátát készítettem. A kép azért került külön, mert mire oda jutottam, hogy lefényképezem, eltűnt… a saláta…:DDD így készítettem egy másik adagot:) Egy kígyóuborkát meghámoztam. Tudom nem szokás meghámozni, ami az én kertemben terem az nem is szoktam, de ez bolti, kitudja honnan ered, hiába mosom meg, nem bízom benne. Tehát, meghámoztam, és lereszeltem, majd jó alaposan megsóztam. Így hagytam állni kb. egy órácskát.1-1,5dl vízben elkevertem 3evők 10%-os ecetet,3evk kristálycukrot, csipet sót, és csipet citromborsot. Az uborkából kinyomkodtam a sós levét és beleraktam a salátalébe. Megszórtam pirospaprikával, és hűtőben lehűtöttem. Nekem a fiúk tejfölt szoktak rákanalazni, amikor eszik:)

És hogy még ne legyen elég,ünnepélyesen bejelentem hogy ez a 100.bejegyzésem:-DDDDDDD Ezúton is ezzel a szép sárga tulipánnal gratulálnék magamnak:)

7 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Én is gratulálok! 100 bejegyzés nagy dolog! Kívánok tovább is kitartást!

Niki írta...

Wise Lady!
Nagyon-nagyon köszönöm:)

pitypang írta...

gratulálok a 100. bejegyzésedhez!!!! :)
A rántottcsirke pedig a legjobb étel:)

Niki írta...

andi!
Köszönöm:)
Mi is ezen a véleményen vagyunk mint Te,még a rántott csirkeszárnyat is nagyon szeretjük:-D

Gizi írta...

Én is gratulálok, és még sok-sok száz bejegyzést kívánok neked!!!

A képek nagyon jók, azoknál jobb már csakis ez a finom ebéd lehetett!!!:)

Vica írta...

Gratula a 100. bejegyzéshez!!! Csak így tovább!!!

Én azért nem szeretek combot rántani, mert az emberemnek ki kell csontozni...brrr annyi kínlódás...
De a szárnyat én is nagyon szeretem!!!

Niki írta...

Gizi!
Nagyon köszönöm:)

Vica!
Neked is nagyon köszönöm:)Egy időbe én is csontoztam a combokat,de annyira macerásnak találtam hogy inkább benne hagyom.Nem kínlódok vele,és egyébként is tök jó lerágcsálni a csontot:-DDDDD