2010. március 23.

Dagsztás Nélküli Kenyér


Hát én is beálltam azon sorba, akik elkészítették ezt a kenyérkét. Bevallom jó pár hétig töprengtem, hogy elkészítsem-e. Rengeteg képet, és blogot vettem szemügyre mire eldöntöttem, hogy melyik alapján készítsem el. Végül is Moha kenyere mellett döntöttem. Tehát,egyik este vettem a bátorságot és bekevertem a tésztát. Világ legjobb férjének nem jött be, mert töményebb a kenyérsütőben készült kenyerekhez képest, és ez neki nem igazán tetszik. Isteni illata lett, ahogy lassan sülögetett a sütőben. Kicsit féltem mivel az én ultramodern sütőmmel számoltam azzal is, hogy nem sül meg kellő képen, nyers marad a közepe, vagy a külseje megég. Nem is mertem belegondolni, hogy sikerülni fog, nagyon aranyos kis cipócska lett belőle:-DDD


3 bögre BL80 liszt,(2,5dl-es bögre)
1,5 bögre víz,(2,5dl-es bögre)
Fél tk szárított élesztő,
1,5tk só.


A lisztet szokásomhoz híven átszitáltam, és elkevertem benne a sót és az élesztőt. Beleöntöttem a vizet, és fakanállal jó alaposan elkevertem. Letakartam és a K O N Y H A P U L T- on hagytam 12-13 órát pihenni. Olyan állaga lett a tésztának, mint egy” nokedli tésztának”(galuska tészta). Nagyon alaposan beliszteztem a gyúrótáblámat, és lesz, ami lesz alapon, kiborítottam rá a tésztát, ami folyt össze-vissza. Kisebb nagyobb sikerrel áthajtogattam, beliszteztem a tetejét, egy konyharuhával letakartam, és 30percig rápihentettem. Ezalatt előmelegítettem a sütőt, benne egy jénai tállal.30 perc után a tálat kikentem olajjal, beliszteztem és bele ügyeskedtem a” nokedli tésztát”(galuska tésztát). Majd lefedtem a tál tetejével, és 30 percig sütöttem.30 perc után levettem a tál tetejét és még 25-30 perc alatt szép barnára sütöttem. És itt jön a D E! Én úgy gondolom, hogy kicsivel több folyadékot adtam hozzá azért lett olyan folyós,és nem lett olyan lyukacsos, mint lennie kellett volna. De sebaj, mert Világ legjobb férje ide vagy oda én akkor is meg fogom sütni még egyszer :))

9 megjegyzés:

pitypang írta...

Már sok helyen láttam,lassan nekem is el kellene készíteni!!:)
Nagyon szép a kenyered!!!!!!!!! :)

Névtelen írta...

ez olyan igazi magyar kenyer! hmmm, nagyon finom lehet! na latod, nekem pont ez úúúgy hianyzik! itt csak az a savanyú van... fuj de utalom...

Niki írta...

andi!
Köszönöm:)Nem olyan bonyolult mint ahogy képzeltem...Bátorság,na és persze egy kis idő,is kellene:-DDD

marvany!
Kint savanyúak a kenyerek?!?!?!Küldenék szivesen,de elfogyott:-DDD

egycsipet írta...

De rég sütöttem ilyet! Pedig finom és egyszerű. :))
Viszont szerintem sokaknak szokni kell az állagát, nem a hagyományos kenyér, az biztos.

Niki írta...

Az biztos hogy nem a megszokott állagú kenyérke,nagyon laktató a tömörsége miatt.Viszont nagyon finom és illatos:)))

Thrini írta...

Milyen szabályosan formás!! :)
Én még mindig nem sütöttem meg, nincs fedeles sütő edényem. :(

Niki írta...

Thrini!
Nagyon köszönöm...Nekem se volt eddig,én is kértem:-DDD

Ami írta...

Szép lett a kenyered!! :)

Niki írta...

Ami!
köszi:))