2010. január 31.

Donuts fánkocska


Fánk sütésben nagyon kényes vagyok, igaz nem sütöttem még. Szerintem nagyon problémás… farsang ide vagy oda, nem vagyok hajlandó fánkot sütni. Egészen idáig. A fiúk már jó régen kérték, hogy süssek. Karácsony előtt elutaztunk, és ahogy az lenni szokott két gyerekkel-, még ha az egyik már nagyobbacska is-meg kell állni”pihenni”legalább egyszer út közbe. Az egyik autópálya melletti McDonaldsba tértünk be. Reggel volt, és semmi mást nem lehetett kapni csak fánkot, reggeli süteményeket, rántottát…. stb. Rántottát mégsem ehettek, mert azt ugye anya otthon is el tudja készíteni,együnk inkább fánkot. Azt anya úgy se csinál, és ez ráadásul Mekis! Majd dobtam egy hátast-még szerencse, hogy a kocsiba ültem-amikor két kis darab fánkocskáért mennyi pénzel lenyúltak.(Ne vagyok spórolós, de akkor valahogy kiakadtam. Még szerencse hogy nem rántottát kértek… Nem tudom… lehet reggel nyűgösebb az ember.) Király… indulhatunk is tovább. Általában nem szoktam húzni a szám, ha valamit megvetetnek velünk. Ez hozzá tartozik egy-egy kiruccanáshoz, hogy valamit muszáj venni, mert a nélkül nem élvezet a kocsikázás. Na de vissza a fánkhoz. Kedves párocskám böngészte a világhálót, és Rita konyhájában megtalálta ezt az amerikai fánkreceptet, amit ugye nekem rögvest el kellett készítenem. Nagyon nyűgösen kezdtem neki. A tészta szerintem túl kemény lett, ezért adtam hozzá 2dl tejet.Sokkal rosszabbat vártam, főleg hogy az első fánkom.
50 dkg finomliszt,
2dl tej,
7dkg vaj,
60gr kristálycukor,(én ezt úgy oldottam, meg hogy 3 csomag van. cukor, és 30gr kristálycukor)
3 tojássárgája,
3,5dkg élesztő,
Fél tk só,
A 2dl tejből elvettem egy keveset és felfutattam benne az élesztőt.A lisztet átszitáltam, és a többi hozzávalóval együtt jól összegyúrtam. Kelesztő tálba raktam és 1-1,5 órát pihentettem.Nagyon puha,jól kezelhető könnyű tésztát kaptam.Majd ujjnyi vastagságúra nyújtottam, és kiszaggattam belőle a fánkokat, közepét pedig a legkisebb pogácsaszaggatóval szaggattam ki. Letakartam és még 30 percet pihentettem. Bő, forró olajban kisütöttem. Nagyon hamar sül, vigyázni kell vele. Nekem is jól bebarnultak:)Párocskám pedig pár darabot olvasztott csokiba mártott, mert kisfiam csokis fánkot akart enni…no comment…:)Találtam a hűtőbe egy üveg anyósféle ősrégi sárgabaracklekvárt,hát mit mondjak…ezt mindenkinek meg kellene kóstolni:)

Nincsenek megjegyzések: