2010. január 4.

Pizza


Amíg elérhető közelségben voltak az éttermi és gyors készítésű ételek-gondolok itt a pizza, gyros, hamburger, és társaira, elég sűrűn rendeltem.(Nem kell félre érteni, két gyermekem mellett meg kellett tanúlni főzni, és naponta friss ételt varázsolni az asztalra, kedves párom dolgozott étterembe.) Olyannyira hogy szinte már rájuk se bírtunk nézni. Aztán idővel miután kikúráltuk magunkat a sok kész étel utáni bőség zavarából, valljuk be azért néha-néha mégis csak jó lenne az asztalra tenni egy kis pizzát akár ebédre,akár vacsorára. Mivel receptem nem volt, és sohase fordult meg a fejembe hogy én majd egyszer pizzá fogok sütni. Ezt a recit egy kedves ismerősömtől kaptam. A két ünnep között már egyszer megsütöttem, és a gyerekeknek annyira"bejött"hogy gondoltam megint elkészítem. Meg azért bevallom őszintén, szeretem ha meleg friss vacsora kerül az asztalra hacsak néha-néha is. A szósz és a feltét saját találmány, innen is, onnan is, csipegettem össze tippeket.

A tészta:

30dkg finomliszt,

2dl tej,

1evk kristálycukor,

csipet só,-annál kicsivel többJ

10dkg margarin,

2dkg élesztő,

A szósz:

1fej vöröshagyma,

3-4gerezd fokhagyma,

fél doboz(konzerv) szeletelt gomba,(ez most szeletelt kínai gomba volt)

fél doboz kukorica(konzerv),

1-2dl paradicsomlé,(üveges, házi vagy üzleti természetesen.)

só, bors,cukor, bazsalikom,kakukkfű, -ízlés szerint.

A tejet elkeverjük a kristálycukorral, meglangyosítjuk és az élesztőt felfutattjuk. A lisztet kimérjük, hozzáadjuk apró kockákra vágva a margarint, a sót, és a felfutatott élesztőt. Addig gyúrjuk, amíg elválik a kéztől és a tál oldalától. Ha kicsit ragacsos a tészta marék lisztet nyugodtan lehet hozzá rakni. Majd lisztezett deszkán tepsi méretűre nyújtjuk, és 1 órát kelesztjük. Én mindig turbón kelesztem jó meleg helyen kb 30percet. Majd előmelegített sütőben 10percig elősütjük alacsony fokozaton. Amíg kel a tészta elkészítem a szószt. A hagymát kockára vágom és olajon megpárolom. Félidőnél hozzáadom a kockára vágott fokhagymát , így párolom még pár percig. Hozzáadom a gombát, felöntöm 1esetleg 2dl paradicsommal, ízesítem tettszés szerint, és belerakom a kukoricát is. Nem sokáig főzöm, talán csak 10percig még. Aztán megkenjük a tésztánkat vele,rakunk még a tetejére amit szeretnénk,én sonkát szalámit, esetleg kolbászt rakok, majd reszelt sajtal megszórjuk, és még 10-15percig sütjük.

 

Nincsenek megjegyzések: